bolyongó

Marci megkérte Tittent, hogy reggel 7kor ébressze fel, ugyanis a terv az volt, hogy mindennap korán kelünk és indulunk tovább, hogy minél hamar lerakhassuk az autót, legyen szállásunk. Hát Kristóf próbálkozott is, de Marci alvásigénye erősebbnek bizonyult. Nekem viszont kipattantak a szemeim, úgyhogy Kristóffal eltekertünk boltba. Előző nap Kristóf volt már Flórával boltot keresni, mert defektes volt Flo bringája, szóval Titten tudta merre kell menni. A szomszéd város szélén volt egy nagy bevásároló központ ami mint kiderült, vasárnap zárva van... Visszafelé kis utcákon jöttünk, hogy hátha találunk valami kis boltocskát. A kempingtől 1 utcányira találtunk is egy kis „market”-et. Tipikusan arra volt berendezkedve, hogy rajta kívül minden zárva van, úgyhogy a kretén turisták úgy is megvesznek mindent aranyárban is. Meg is vettük... Amikor visszaértünk a lakóautóhoz még mindenki aludt, de akkor már nem volt könyörület, felvertünk mindenkit. Megittuk a szokásos reggeli 1 sörünket, reggelire meleg, az útra sima szendvicseket készítettünk. Marci elvonult a kempingben lévő WI-FI vonzáskörzetébe. Bejelentkezett a Live-re, majd megnézte aznap hogyan tovább. El akartunk menni Saint Tropezt megnézni, de az már nem fért volna bele abba a napba, sem költségileg, sem időben, sem sehogy. Úgyhogy Cannes mellett döntöttünk, és hogy haladjunk tovább.

Cannesban sokáig kerestünk parkolóhelyet, végül találtunk egy fél megoldást, de Marci nem nagyon merte otthagyni a gépet, (szerencsénkre, mert jöttek is a rendőrök, hogy nem állunk túl jó helyen) szóval ott maradt az autóval, mi öten pedig sétáltunk egy nagyot a parton a monokinis labdázó angyalkák között.

Kocsival mentünk tovább Cannes központjába. A kikötőben találtunk egy parkolójegyet ahol otthagyhattuk az autót, onnan gyalogoltunk be a filmfesztivál helyszínére. Csodálatos hotelek előtt sétáltunk a parton, fényképezkedtünk azon a bizonyos vörös szőnyegen, bejártuk a környező kis utcákat is, életem legjobb citrom fagyiját ettem a parton. Fizetős parkoló automatája bevette a kis cetlinket, 16 euró. De a pénzt az istennek sem akarta elfogadni. Beraktuk a másik automatába, 24 euró. ??? Pont akkor járt le a 2. óra és belekezdett a 3.ba. Remek.

 

Elindultunk Sospelbe. Cannestól Menton-on és Nice-n keresztül vezetett az út ebbe kis falucskába. Igazából rengeteget gondolkoztam, hogy mit is írhatnék Sospelről, de talán egy idézet az Erőszakikból (In Bruges) jellemezné legjobban a helyet:

 

 

 

Szóval Sospel olyan mint egy kibaszott tündérmese. Nem is értettük, hogy ez a sok mesebeli lófasz, hogy nem lehet Gergő és Ádám világa. De hát mások vagyunk. Négyen egyből úgy döntöttünk, hogy nem is megyünk onnan sehova. Fel is hívtam anyukámat, hogy nagyon szeretem, de ha látni akar, neki kell jönnie.

Cannestól Mentonig az utat tengerparton lévő hegyek oldalában tettük meg. Csodálatos kilátásunk volt. Többször is megálltunk fényképezni, mert nem akartuk elhinni, hogy ilyen gyönyörűség létezik. (Én lemerítettem az összes fényképező aksimat ami persze ez utólag hibás döntésnek bizonyult, mert nem maradt a gépben szufla a tündérvárosnak. Szerencsére mások kattintgattak.)

Mentontól Sospelig viszont olyan hegyi szerpentineken vezetett az utunk, hogy a Google Mapsnek is sokáig tart megrajzolgatnia az a sok kacska-ringót. Marci driving skill-je kb. 10 pontot emelkedett ezen az útszakaszon. Nem is értem hogy csinálta.. A falut >1000 méteres hegyek veszik körül és egyetlen alagúton lehetett megközelíteni, ami olyan „széles” volt, hogy mind a két oldalon figyelni kellett a tükröket, hogy ne érjenek a falhoz. De ami utána várt az már maga a csoda volt.

 

 

Marci újabb feleségétől (Ugyanis rögtön képes beleszeretni vad idegen nőszemélyekbe) megtudtuk, hogy merre találjuk a kempinget. Annak ellenére, hogy nem volt még nyitva, vagy 6 lakóautó állt a parkolóban. Nem volt áram, de ettől függetlenül nekik is bejött a hely. Kiléptünk az autóból és egy kis légszennyezettségért kapkodtunk, mert még az én vidéki tüdőmet is megterhelte az a kristály tiszta levegő. Lekapkodtuk a bringákat, és gyorsan be is jártuk a falut. Hoztunk a Gergőnek –aranyárban- vigasz sört (mert ugye nem erről volt szó, hanem „tenzserpartról” fényről és pompáról), hogy ne sírjon a szája. Ádámmal össze is cimbiztek a német lakóautósokkal. Pálinka kóstolás témája forgott fent. Közben készült a májkrémes, húsos, paradicsomos(?) bolognainak álcázott tészta. Meglepő mód nagyon finom lett! Megnyitottuk az úgynevezett „bárgyúborokat”, amelyekről -4üveg elfogyasztása után- kiderül, hogy miért hívják így őket. Esti beszélgetés, és nevetgélés után elraktuk magunkat másnapra. Ahogy mindennap ma is a kocsi mellett aludtam. Illetve most a mellettünk lévő teniszpálya kerítése és a kocsi orra közötti 70 centin. Ott éreztem magam biztonságban a közlekedő autók miatt. Hanyatt feküdtem, és megállapítottam, hogy soha nem láttam még ennyi csillagot az égen. Majd elaludtam.

 

 

Előzmények:

 

Már hetek óta elég sokat melóztam, de az utolsó héten ez teljesen kicsúcsosodott. Csütörtökön 11ig bent voltam a cégnél, hogy pénteken délelőtt már csak az apróságok maradjanak, és minden munka meglegyen, ne kelljen senkinek sem az én dolgaimmal foglalkoznia. Előre is dolgoztam amennyit tudtam. Mivel még csütörtökön is a cégnél éjszakáztam, pénteken reggel fél6kor kezdtem el kimosni a cuccaimat, amit délután vinni akartam az útra. Amíg lejárt a mosógép összepakoltam, amit csak tudtam. Gyors teregetés majd irány a meló. 2ig bent voltam, gyorsan haza bringáztam, hogy még a maradék ruhát és a megszáradtakat(?) becsomagoljam. Szerencsére a munkában is és otthon is végeztem mindennel mire indultunk.

 

Az út:

 

Már az indulási előzményeket is felhőtlen jó kedv kísérte. Nagy nevetések közepette próbáltuk a lakóautó hátuljára felerőszakolni a 4 brigát a nekik kialakított helyre. Napsugár (a én járművem) mindig kitúrta a többieket, és nagyon nehezem ment az összeszoktatásuk.

Indulás előtt a Kérónál koccintottunk egy indulósat, megittunk 1-2 indító sört, még utoljára (?) mindenki beszélt a rokonokkal –ki tudja mi lesz velünk alapon-, majd Marci vezetésével megindult a túra. Már jó előre megszereztem az örök jogot az anyósüléshez (Shotgun!), így én ültem Marci mellett, hátul a „nappaliban/étkezőben” Flóra, Gergő, Ádám, Titten. Gergőnek, zseniális válogatásnak nem éppen nevezhető CDjét üvöltettük az M7esen. Marhára élveztük. Egymás után jöttek a 80-as és a 90-es évek legnagyobb diszkó slágerei, melyeket természetesen kívülről tudtunk, így énekeltünk. Ace of Base, Dr. Alban, Earth Wind and Fire stb. Elindult az örült túra.

A kilométerek megtételével azért természetesen lankadt a hangulat, de senkinek nem volt rossz kedve. Lassan beborult, majd villámlások fényeit láttuk a távolba. „Ugorjatok, csukjátok be az ablakokat, gyorsan közeledik!” Szólt a parancs a hátul levőknek. Másodperceken belül légmentesen be voltunk zárva. Leszakadt az ég. Csapkodtak a villámok, dörgött, majd hatalmas cseppekben szakadni kezdett az eső. Marci alig látott valamit, szépen ki is fejtette véleményét az olasz autókról, és a világításukról.

Kb 1 óra elteltével ki is értünk a viharzóna alól. Az ég nem nyugodott, de fellélegezhettünk.

Már csak ~50km a Magyar – Szlovén határ.

 

Minden féle előrejelzés, tábla, felvilágosítás, vagy integető emberke látványa nélkül átkeltünk a Szlovén határon. Mivel csak az út menti táblák „másmilyensége” jelezte nekünk, hogy már nem Magyarországon vagyunk, gyorsan szlovén pályamatricához kellett jutunk. De hát „Szarni bele, szarni rá!”. Mivel amúgy is mindenki kezdett bepunnyadni, és éhesek is voltunk, és az üzemanyagunk is fogyóban volt, megálltunk a legelső kúton (2.-on mert az első már zárva volt). Szépen elkezdett mindenki a kocsiban enni, de lassan kapcsoltak, hogy nem fogunk elférni, így kitelepedtünk a szelektív kukák és az autó közé a padkára. Kicsit furcsán néztek az emberek, de mi nagyon jó ízűt ettünk. (itt tenném, hozzá, hogy nem csak a háromszög alakúra vágott ételeket eszem meg!)

Már egy órája szakad az eső.

 

Kitartóan szolidalítok Marcival. Az első holtpont. Ő csöndben bambul ki az arcából, figyeli az utat, nincs nagy forgalom, csak az eső esik és nem látni semmit a rosszul beállított lámpák miatt. Én másodpercekre kómába esek, lebukik fejem, majd felkapom. Beszélgetést kezdeményezek.
 

Szállóigévé vált. Könnyesre röhögtünk magunka, majd jött a pörgés. Zene hallgatás, beszélgetés, röhögés. Többiek órák óta alszanak. Ki az ágyban, ki az asztalra borulva, ki a padon keresztbe..

 

Órák óta szakad az eső..

 

Csendben ülünk egymás mellett (közeledik a következő holtpont) egyszer csak villám csapott be elénk úgy egy kilométerre az út mellé valahova, Marci egy nagyot kiáltva felugrott. Megijedt. Folytak a könnyeim…

 

3. holt pont.

 

Szintén szállóige lett.

 

Újabb tankolás. Kitudja hol…

 

Reggel 5óra előtt egyszer csak szirénák villantak mögöttünk. Rendőrök. „Azonnal mindenki üljön a helyére (rajtunk kívül mindenki valahol fekve aludt) és kösse be magát! Rendőrök!” Szerencsére pillanatok alatt pattant mindenki. Senkinek nem jutott el a tudatáig, hogy mi történik, de nem is ez volt a lényeg.

Marci beszélt velük, kiszállították. Végül kiderült, hogy azért volt a hatalmas felhajtás, mert a bringák nem voltak megjelölve egy külön kis táblával. Sajnos mit nem tudtunk arról, hogy ez kötelező. Láttuk egy két lakókocsin, de nem törődtünk vele. Az olasz rend éber őrei gyorsan meg is szabadítottak minket 82 Eurotól, nehogy nagyon húzza a zsebünket. Követnünk kellett őket a következő autós pihenőbe, ahol tudtunk ilyen kis táblácskát venni. Addig nem mehettünk sehova. 6kor nyitott. Vártunk. 1 óra kiesés.

Megjelent a boltos kislány. Kinyitott 6 után majd bezárt, hogy majd hamarosan jön. (Persze ebből csak annyit értettünk, hogy „bla bla bla minuten”)

Tovább vártunk.

Majd következő 10 euróért hozzájutottunk egy remek „jelzőtáblához” amire „szükségünk volt”.

Ezúton szeretnék gratulálni az intézkedő rendőröknek, akik ilyen hatalmas büntettet füleltek le hajnali 5kor… Nagy fogás volt.

 

„Akkor hatos…”

Szintén szállóige, mivel Marci rendszeresen feledkezett meg a 6. sebességről. Így amikor már 20 perce pörgette a motort, kapcsolt, és ezzel a mondattal felnyomta a gépet hatosba.

 

Reggelre túl voltunk néhány holt ponton. 2en ébren, többiek aludtak. Marci Verona környékén befáradt. Jó fej volt, nem aludt minket a halálba. Gergő lett a sofőr. Én maradtam a „mitfahrer”.

Nagyon változatos út állt előttünk. Volt egy 50km-es tökéletesen egyenes szakasz az autópályán. Szerintem a tervező fogott egy méterrudat, és meghúzta az ország térképén, hogy merre vezessen az autópálya. Nem szarozhattak túl sokat a földek felvásárlásával. (Nem túlzok. Google Mapsen lehet csekkolni az A4es pályát pl Padova és a Velence között)

 

Marci néhány óra múlva felébredt. Rosszabbul nézett ki mint valaha. Szerencsére pár kilométeren belül megkellett állnunk tankolni. Flóra elmondhatatlanul finom szendvicseket csinált a hozott anyagokból. Már 1 db-al jól lakott az ember, maradékot úgy adtuk körbe mint… Mint…
Sofőr visszaváltás. Továbbra is maradtam „pozíciómban”.

 

Genova-tól Antibes-ig elmondhatatlanul szép tengerparti autópályán utaztunk. Balra a tenger, jobbra a hegyek, völgyekben a települések, és mi pedig völgyhidakon, alagutakon keresztül tátott szájjal a csodálattól tettük meg az utat.

 

Megérkeztünk. Kiderült, hogy a kemping amit Marci előre kinézett igazából valami nyugger kemping, és amint megláttak engem és a Marcit, közölték, hogy talán még se kellene ott megszállnunk.. Előfordul..
Másik kempinget kerestünk. Jobbat találtunk!
Irány a tenger. 1 órát áztattunk magunkat (közben Marci elrendezte a papírügyeket, és a pénzügyeket), majd visszatértünk, és indult a Lecsófőzés, és a vacsi. Dumáltunk, Flóra közben elmosogatott (ezt nem írom többször mert Ő a háziasság megtestesítője, szóval nem is engedte, hogy FÉRFI segítsen ilyenben. Szeretem.)

 

38 órája nem aludtam. Menjünk el sétálni! Menjünk. Irány a tengerpart, fényképezés, sétálás, beszélgetés, parton ülés, sör kortyolgatás. Igaz, hogy már 40 órája nem aludtam, de egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Ennek ellenére amikor felnéztem az égre azt láttam, hogy az összes csillag mint ha egy kis vékony fonálon lógna és a langyos tengeri szellő lengetné őket. Hát érdekes „halu”(?) volt. Jót mosolyogtam magamon.

 

Visszafelé kitaláltuk, hogy nézzük meg a kemping melletti vidámparkot. Életem egyik legszürreálisabb és legfeledhetetlenebb élménye volt. Azt kell hogy mondjam, 41 óra nem alvás után már érdekesen működik az agy. (Pláne ha előtte sem pihente túl magát az ember)
Körbesétáltuk a parkot, megnéztünk mindent, majd a Marcival ettünk 1-1 adag sült krumplit, közben az embereket figyeltük.

 

Visszatértünk a kempingbe, mindenki lefeküdt, én kint aludtam az autó melett. Nem aludtam túl mélyen.

 

 

folyt. köv.