bolyongó

Reggel 7 körül ébredtem. Világos volt, bár csak a várost bástyaként körülvevő hegyek teteje fürdött a reggeli napfényében. Mindenki aludt még. Körbesétáltam a tábort. Megnéztem az eredeti kemping részt, a patakot, a sportpályát, a teniszpályát, felsétáltam a mellettünk futó úton, találkoztam egy kutyáját sétáltató hölggyel. Kb. 1 óra múlva értem vissza a kocsihoz, Marci akkor ébredezett. Dumáltunk, majd lassan felébresztettük a többieket is. Tittennel, és a kopasszal 3an eltekertünk reggeliért a faluba. Pékárúért külön pékségben meg kellett állni, mert a boltban nem volt semmi ilyesmi. Akkor még nem tudtunk, de életünk legfinomabb bagettjét sikerült megvennünk. Visszafelé a falu központjában a patak partján a hídnál megálltunk. Reggeli kv, sör, wc. Marci visszament a többiekhez, mi Kristóffal maradtunk. 5-10 perc múlva megjött Gergő és Ádám. Reggeli kv, sör, wc. Nagy nehezen összeszedtük magunkat, és visszatekertünk a lakóautóhoz. Jól bereggeliztünk, összerámoltunk, ráböktünk a várost körül ölelő hegyek egyikére, majd megindultunk meghódítására.
Természetesen nem a hegyre vezető járható betonúton baktattunk fel a csúcsra, - mint ahogy minden más normális ember tette volna - hanem egy olyan meredek kiszáradt vízmosásban nyomultunk felfelé, ami az amerikai haditengerészet egyik kiképző központjában is megállná a helyét, ha a közlegények megtizedelése lenne a cél. 

 

 

Megizzadtunk rendesen. Hirtelen mindenki tisztába került saját kondijával, és a tüdőkapacitásával kapcsolatban. Azt kell hogy mondjam, amikor felértünk senki nem tette szóvá ezt az egészet, mert elképedtünk a látványtól. Senki sem vonta kétségbe, hogy megérte-e felmenni a hegyre. Láttuk a hegyeket, a kis házacskákat a hegyoldalakban, a völgyeket, erdőket, mezőket, a falut, a patakot, a kiskocsmát, az éttermeket, Marci feleségének munkahelyét, a csatornákat, a hidakat, a macskaköveket, és azt a sok mesebeli lófaszt.

 

 

A táncolós ugrálós képek készítése és a jeges víz egymás gatyájába öntése után elindultunk lefelé a hegyoldalban.

 

 

Persze lefelé már nem kínoztuk magunkat, viszonylag embernek való úton ereszkedtünk vissza a kibaszott tündérmesék fellegvárába. Marci rögtön válókeresetet adott be, amikor a felesége közölte, hogy csak akkor ad nekünk 1-1 korsó sört ha ott is ebédelünk. Szóval visszamentünk a jól megszokott, és nagyon bevált kis kocsmánkba a patak partjára. Sose láttam még annyi eurót összesen amennyibe ott a sört került amúgy, de soha nem is esett még annyira jól. Összekapartuk magunkat, mert bár Road Trip, de nem nagyon akartuk (legalábbis a többség) elhagyni Meseországot. Visszamentünk az autóhoz, utazósra pakoltuk, majd besétáltunk a városkába, hogy eszünk valahol valamit, és sétálunk fényképezgetünk egy utolsót. Azzal ugyan nem számoltunk, hogy szieszta van, és nem igazán voltak nyitva az éttermek… Szóval kaja helyett is sétáltunk, és fotóztunk. Amikor visszatértünk a kempingbe Kristóffal, Ádámmal, és Flórával elmentünk egy kicsit kosarazni. Amikor már Flóra rendesen összeverte magát, én meg 19%-ra izzadtam az apró kis testecském teljes víztartalmát, és kezdtek tüdőembóliára utaló tünetek megjelenni rajtunk visszabotorkáltunk a lakóautóhoz, amit addigra Marci rendbe szedett. Szennyvízürítés, friss víz feltöltés. Kemping füvének öntözőjének lyukas slagjából spriccelő vízben zuhany, szendvicsgyártás, előző esti kaja melegítése majd mindezek elfogyasztása után megkerestük, hogy mi az anyánk sípol az autóban. Leírhatatlan volt a felismerés élménye, amikor rádöbbentünk, hogy ha jár a motor, és nyitva van a csomagtartó ajtaja akkor ez a szerencsétlen autó eszeveszett sípolásba kezd. (Azt mondjuk nem értettük, hogy ha egy kamionos pihenőben hagyjuk a víztartály zárókupakját, akkor miért nem hallatja a hangját a kis drága. De erről majd később.)
Búsan magunk mögött hagytuk azt a sok szájba baszott hattyút.

 

Következő célunk Menton volt. Csodaszép út vezetett oda. A kempinghez vezető kis utcácskák további 5 ponttal növelték Marci driving skill-jét. Bár az Ő elmondása szerint volt az 10pont is, pedig ezen az úton nem kellett elkapkodnom a fejemet, hogy nah most törjük le a jobb oldali visszapillantót. A kemping egy hegy csúcsától nem messze volt, elég sokan voltak. Kerestünk áramot, és jó magyarokhoz híven pontosan 2 lakóautó hely kellős közepére parkoltunk, 2 helyet foglaltunk el. Kristóf, meg Flóra eltekertek sörikét keresni, mert a kempingben az aranyár többszöröséért jutottunk volna az isteni nedűhöz. Magyarok telepedtek mellénk, de nem voltak túl barátkozósak. Flóráék visszatérése után, (sör nélkül) nekiálltunk krumplit pucolni, ugyanis Marci olyan dolgot vállalt be amit kb 20 perc után megbánt, aztán meg már csak szidta magát. Tócsni sütés.

 

 

Kb 30 perc alatt sikerült szemmel láthatólag testileg és lelkileg is olyan állapotra amortizálódnia, mint aki az 4000. tócsnit süti aznap 1 eurós órabérben egy kelet-német gyerek táborban. ’Kamionos Bob’-ból ’Büfés Sanyá’-vá avanzsálódott. Mindeközben, Gergő és Ádám chilis pálinka és a sör kombó fogyasztásával egyre közeledtek az örök boldogság mezeje felé. Igaz, hogy a Marci sütögetése miatt kb 45°C volt az autóban, de kint csak tízen néhány. Ezek ketten meg pólóban, rövidgatyába, papucsban szórták az aranyköpéseket.

 

 

 

További hasonló bölcsességeket tudhattam meg, miközben két kézzel majszoltuk a fokhagymás tejföllel nyakon öntött tócsnikat. Rengeteget röhögtem rajtuk. Szokásos esti módjával iszogatás, beszélgetés, nevetgélés, majd mindenki nyugovóra tért, és meg elindultam esti sétámra. Felmentem a házak között a hegy csúcsára ahol egy gyönyörű hotel van. Az egyik oldalról az egyik öbölre látni rá a másik oldaláról pedig egy másik öbölre. Csodaszép volt éjszaka a város, a víz a hajók, a part. Elég sokat sétáltam. Olyan meredekre is építkeztek a hegyoldalban, hogy az utcán sétálva az egyik oldalon csak kapukat, és kerítéseket lehetett látni, és a kerítés tövével egy szintben voltak a házak teteje, soknak kvázi a padlás volt a garázs. Az utca másik oldalán pedig elég sokat kellett lépcsőzni a kapuktól a bejárati ajtókig. Miután visszaértem még ültem egy kicsit a „teraszon”. Egyszer csak nagyon elkezdett himbálózni az autó. Nem most nem hallucináltam ugyanis 2-3 perc ringatózás után nyílt az ajtó és megjelent benne Gergő, teljesen felöltözve. Pisilni indult. Nagyon-nagyon kiröhögtem amikor visszajött és elmesélte, hogy a hajnali órákban az egyetlen autó abban a hatalmas kempingben képes volt pontosan úgy arra menni, és úgy megállni, hogy pont rá világítson miközben a dolgát végzi. Visszafelé jövet meg nagy ágreccsenések közepette majdnem leborult a domboldalról. (Biztos elvakította az autó).

Végig hallgattam a Doors-tól a The Endet majd én is nyugovóra tértem.